Pünkösdi néptánc gála Kunhegyesen
Gála műsorral zárták a tanévet a kunhegyesi táncosok. A legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki színpadra lépett a tavaszi jeles napokat és szokásokat bemutató műsorban. A kiváló

Abádszalókon folytattuk az évvégi vizsgaelőadást és kézműves kiállítást! Megtelt a helyi művelődési ház nagyterme. A színpadon két csoportunk felváltva követte egymást és mutatták be produkciójukat.

Vízkereszttől pünkösdig című műsorát mutatta be ma délután a tomajmonostorai tagozat növendékei. Az előképzősök farsangoltak, bemutatták a Gergely napi iskolába hívogatót, táncoltak sárközi ugróst, pálmáskát,

Idén tavasszal a füredi műsor egy kicsit hamarabb került megrendezésre, de ez nem látszott a gyerekek produkcióiban. Telt ház előtt mutatkoztak meg növendékeink, kicsik és

Felkerültek a színes szalagok a májusfára, majd a legények felállították a színpad elé, amit azután körül is táncoltunk. Kicsivel később már a színpadon voltak a

Az elmúlt héten csak a legnagyobbak, ma viszont négy csoport is fellépet a kunhegyesi strandon megrendezett majálison. A nézők dél-alföldi, moldvai, hortobágyi és rétközi táncokat

A hétvégén egy színvonalas és családbarát rendezvényen vettünk részt. A kunhegyesi tagozat legidősebb táncosai léptek a színpadra. A műsorban a legújabb táncok kerültek bemutatásra. A

Húsvét másodnapján régi szokás szerint szívesen fogadták az öntöző legényeket.

Hatalmas büszkeség és gratuláció! Hétvégén a XII. Jászsági gyermek és ifjúsági szólótánc versenyen jártak a Tisza-tavi AMI táncosai. Köszönjük szépen az alázatos és kitartó munkát,

Mi már elkezdtük a készülődést a húsvéti ünnepekre. Kipróbáltunk többféle tojás díszitési módszert. Szebbnél szebb hímesek készültek a délután során, természetesen a tánc sem maradhatott

Ma részt vettünk az abádszalóki Böllér Fesztiválon. Az iskolánk abádszalóki és tiszafüredi táncosai ropták a táncot a Pipás és Dűvő zenekarok muzsikájára. Nagyszerű volt a

Közel ötven táncos, 35 produkció. Véget ért az 5. Szólótánc bemutató. Sok-sok ezüst, arany és kiemelt arany minősítést osztott ki a zsűri. Minden táncosnak óriási

A Tiszafüredi Ifjúsági Táncegyüttes munkáját az elmúlt évben támogatta a Csoóri Sándor Program.
A Tiszafüredi Népművészeti Alapítványt az alábbi számlaszámon támogathatja:
Számlaszám: 70100011-11060981.
Támogatásával a Tisza-tavi Alapfokú Művészeti Iskola tanulóit segíti.
Adóbevallásában 1 %-ának felajánlását is köszönettel vesszük.
A Tiszafüredi Népművészeti Alapítvány adószáma:19219031-1-16.