Fellépések szeptember végén.

Kunhegyesen régi hagyomány, hogy a Mihály napi sokadalomban a néptáncosok műsort adnak. Idén sem volt másképp. A legkisebbek kivételével a tagozat minden csoportja fellépett és nagy sikert arattak.

Kunmadarason a tiszafüredi és kunhegyesi táncosok adtak fergeteges műsort. Az „Egy marha jó nap” című rendezvény a pásztortűz meggyújtásával kezdődött, majd a pásztorkodásról és a marhatartásról szóltak az előadások. A csikós bemutató után következett a néptánc műsor, amit a lelkes nézők vastapssal jutalmaztak.

Abádszalókon a „Város napja” rendezvényen táncoltak az iskola helyi növendékei. A gyerekek moldvai és somogyi táncokat mutattak be. A remek műsort a lengyel testvérváros delegációja is megtekintette és nagyon tetszett nekik is.

Tomajmonostorán az előképzősök moldvai tánca színesítette a nyugdíjasokat köszöntő műsort. A gyerekek nagyon ügyesek voltak, nagy örömmel vettek részt a rendezvényen.

TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02375 számú „Komplex népművészeti rendezvények Tiszafüreden” projekt.

Linkek

Támogatók

A Tiszafüredi Ifjúsági Táncegyüttes munkáját az elmúlt évben támogatta a Csoóri Sándor Program.

A Tiszafüredi Népművészeti Alapítványt az alábbi számlaszámon támogathatja:
Számlaszám: 70100011-11060981.
Támogatásával a Tisza-tavi Alapfokú Művészeti Iskola tanulóit segíti.

Adóbevallásában 1 %-ának felajánlását is köszönettel vesszük.
A Tiszafüredi Népművészeti Alapítvány adószáma:19219031-1-16.