Digitális oktatásra állunk át
Kedves Szülők, Táncos Növendékek! A koronavírus járvány terjedésének megelőzésével kapcsolatos (2020.03.13.)miniszterelnöki bejelentés kapcsán tájékoztatlak Benneteket, hogy 2020.03.16-ától a korlátozás feloldásáig a személyes találkozások tiltva vannak. Ennek kapcsán keressük a megoldást a digitális néptánc és elméleti oktatás megszervezésére. A héten folyamatosan tesszük közzé itt és az iskola honlapján, valamint a meglévő e-mail címekre a tudnivalókat. Addig […]
Több mint ötven táncos mutatta meg tudását a szakmai zsűri előtt
Több mint ötven táncos lépett színpadra a Tisza-tavi Alapfokú Művészeti Iskola első háziversenyén március 7-én. A tiszafüredi székhelyű iskola Tomajmonostorán rendezett megmérettetésén összesen 31 produkciót láthatott a közönség. A tiszafürediek mellett Kunhegyesről, Abádszalókról és Tomajmonostoráról is érkeztek néptáncosok, hogy párban, szólóban vagy csoportosan bizonyíthasson a szakmai zsűri előtt. A zsűri elnöke Szabó Csaba örökös aranysarkantyús […]
Elmaradnak tervezett programjaink
Kedves Szülők, Táncosok! Bizonyára mindenki értesült már a kialakult helyzetről! Minket egyenlőre úgy érint, hogy a márciusra tervezett közösségi programok elmaradnak, így sajnos a Táncház találkozó is. A későbbi programokról igyekszünk időben tájékoztatást adni. ,,Tisztelt Szülők/Gondviselők! Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az új koronavírus kapcsán kialakult helyzetre való tekintettel az alábbiakról tájékoztatja Önöket. Jelenleg Magyarországon az […]
Karácsonyi műsoraink Decemberben!
Tisza-tavi Folkfesztivál
Szeretettel várunk minden érdeklődőt május 24-25-én a tiszafüredi Benedek Gábor Városi Sportcsarnokba!
Néptánctáboraink és programjaink támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.
Néptánctáboraink és programjaink támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.
Két nagy busszal mentünk Parádfürdőre (képek)
PARÁDFÜRDŐ | Két nagy busszal, több mint nyolcvanan indultunk el október 6-án, reggel Parádfürdőre. Szerencsésen alakult az időjárás az iskola hagyományos őszi családi napján. Kellemes, napos idő várt ránk Parádfürdőn és ez ki is tartott a nap végéig. A szombati nap folyamán túráztunk, gyöngyöt fűztünk, táncoltunk és játszottunk is. A szülői csapat pedig finom ebéd […]
Botvágó túra Parádfürdőn
A hagyományoknak megfelelően idén is Parádfürdőn töltünk el egy napot, ahol botot vághatnak a legények és kalárist készíthetnek a leányok.