Böllér fesztivál

Két év kihagyás után, március 12-én újra részt vehettünk a Böllér Fesztiválon, Abádszalókon. A rendezők kitettek magukért változatos programmal várták az ide látogatókat. A füredi és abádszalóki táncosok már szinte állandó fellépőnek számítanak, sok éve járunk ide. Délelőtt érkeztünk a helyszínre, a Füzes kempingbe, gyors átöltözés után már viseletben jártuk végig a portákat, ahol a már meglévő jókedvet tovább fokoztuk egy kis tánccal és énekkel. Cserébe egy kis kostolót, enni és inni valót kaptunk.

A nagyszínpadra délben kerültünk fel, ahol a tiszafürediek szilágyságit, felcsíkit és bökönyit , az abádszalókiak moldvait és somogyit táncoltak. A talpalávalót Molnár Laci és barátai húzták. A műsort egy finom ebéd követte, majd Szalonna és bandája koncertje koronázta meg a napot.

TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02375 számú „Komplex népművészeti rendezvények Tiszafüreden” projekt.

Linkek

Támogatók

A Tiszafüredi Ifjúsági Táncegyüttes munkáját az elmúlt évben támogatta a Csoóri Sándor Program.

A Tiszafüredi Népművészeti Alapítványt az alábbi számlaszámon támogathatja:
Számlaszám: 70100011-11060981.
Támogatásával a Tisza-tavi Alapfokú Művészeti Iskola tanulóit segíti.

Adóbevallásában 1 %-ának felajánlását is köszönettel vesszük.
A Tiszafüredi Népművészeti Alapítvány adószáma:19219031-1-16.